A Judo több mint sport...

Közép-Magyarországi Regionális Judo Szövetség

2145 Kerepes-Szilasliget, Bajcsy-Zs. u. 110.

info@kmrjsz.hu

BRONZÉREM A RÉGIÓNAK

2015.10.12 07:34

2015. október 3-án Tatán az Olimpiai edzőtábor adott helyszínt a diák "A" korcsoport Országos Bajnokságának, illetve a korosztály "régiós" csapatbajnokságának. A K.M.R.J.SZ csapatát erősítette a mezőtúri Kókai Ádám, ahol az első mérkőzését egy nagy bravúrral, ippon győzelemmel zárta. 

A következő körben a döntőbe jutás során, a csapatnak nem sikerült "hozni" a fordulót, de még ott volt a remény a bronz érem megszerzésére! Ádámnak a végső hajrá sem kedvezett mivel az ő kezáben volt a csapat sorsa, hogy felálhatnak-e a dobogó harmadik fokára. A mérkőzés persze tartott magába meglepetéseket, hiszen Ádámnak mindenféle képpen ippon értékű győzelmet kelett bezsebelnie, ami nagy feszültséget keltett a csapattársak, a csapat vezetőjének és persze az Ászok Judo Club edzőjének. A nagy hajrában azonban sikerült egy wazari értékű akciót indítani, aminek a vége egy nagyon szép leszorításhoz vezetett, így sikerült megszereznie magának és csapatának a Bronz érmet!

A csapat többi tagjai is nagyon szép küzdelmekkel és eredményekkel járultak hozzá a csapatbajnoki bronz éremhez!

Gratulálunk a K.M.R.J.SZ Csapat részvevőinek !